The Project Gutenberg eBook of Nem én kiáltok This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this ebook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook. Title: Nem én kiáltok Author: Attila József Release date: October 22, 2021 [eBook #66593] Language: Hungarian Credits: Albert László from page images generously made available by the SZTE Miscellanea *** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK NEM ÉN KIÁLTOK *** JÓZSEF ATTILA NEM ÉN KIÁLTOK 1925 KOROKNAY-KIADÁS, SZEGED Ebből a könyvből készült 100 számozott és a szerző által aláirt példány piros címnyomással merített papiron, I–XXV: és 26–100-ig, amelyek könyvárusi forgalomba nem kerültek NEM ÉN KIÁLTOK, A FÖLD DÜBÖRÖG, VIGYÁZZ VIGYÁZZ, MERT MEGŐRÜLT A SÁTÁN, LAPULJ A FORRÁSOK TISZTA FENEKÉRE, SÍMULJ AZ ÜVEGLAPBA, REJTŐZZ A GYÉMÁNTOK FÉNYE MÖGÉ, KÖVEK ALATT A BOGARAK KÖZÉ, Ó, REJTSD EL MAGAD A FRISSEN SÜLT KENYÉRBEN, TE SZEGÉNY, SZEGÉNY. FRISS ZÁPOROKKAL SZIVÁROGJ A FÖLDBE – HIÁBA FÜRÖSZTÖD ÖNMAGADBAN, CSAK MÁSBAN MOSHATOD MEG ARCODAT. LÉGY EGY FŰSZÁLON A PICI ÉL S NAGYOBB LESZEL A VILÁG TENGELYÉNÉL. Ó, GÉPEK, MADARAK, LOMBOK, CSILLAGOK! MEDDŐ ANYÁNK GYEREKÉRT KÖNYÖRÖG. BARÁTOM, DRÁGA, SZERELMES BARÁTOM, AKÁR BORZALMAS, AKÁR NAGYSZERŰ, NEM ÉN KIÁLTOK, A FÖLD DÜBÖRÖG. FÉRFISZÓVAL A szerelmes szonettje Kerengő bolygó friss humusza lelkem Nehéz ekével szántja milliárd Vad, barna fájdalom s hegyes vasát Mélyen lenyomva gázol át a telken. Gőzös, meleg barázdákon vetetten Kincses kalászok bólogatnak át Az út felé, hol kényes, büszke fák, A szépség fái búgnak át a berken. Alattuk szívem űl, a mindig éhes. Sötét szeme s paraszti szája véres. És éles sziklán gyilkos késeket fen. Egy tiszta érzés arra bandukol S forró vér gőze száll ködökbe, hol Szépség-fák állnak illatokkal telten. Útrahívás Lelkedet halk ritmusok ősi habján Hadd viszem csak szép, kicsi lány magammal. Ismeretlen, messzi vizek hulláma, Halld, idemormol. Libbenő szép szívem az ár locsolja – Csolnakom ring – szállna az útra már is, Ó, hiszen vár engem a messzi szépség Szűz kikötője! Jöjj velem hát, szebb legyen égi partja S büszke várát nagy szemed enyhe fényén Símogatván, tégye barátosabbá Ifjui kellem. Jöjj, utunkon majd gyönyörű, szivárvány Színü álmom fárosza gyúl, ha este Fölsuhanván vágyim, utánad úsznak S csillog ezüstjük. Jöjj velem, mert nélküled is megyek már! Eh, mit is vársz – jössz-e vagy elragadlak: Akarásom nem töröm össze lányos Ostobaságon! Névnapi dícséret Rózsás ajkaidon mámoros élet él Munkás két kezeden nyílik a friss tavasz, Hajlós-szál derekad – nincs fakadóbb virág! Hűs és drága zafir szemed. Nem dícsérhetem én termetedet sehogy; Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel! – Márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él – Benned vér dübörög, piros. Istentől ragadott bronzkoszorú hajad, Arcod lent a pokol dús tüze érlelé, Élő kebled a szép, gyönge japáni nipp, Krisztust vesztene el bokád. Te vagy Máriaként asszonyok asszonya! Nem méltó Tereád senki se, jól tudom, Ám büszkén akarom, hullva borulj elém, Mondván: El ne veszíts, szeress! A szemed Nagy, mély szemed reámragyog sötéten S lelkemben halkal fuvoláz a vágy. Mint ifju pásztor künn a messzi réten Subáján fekve méláz fényes égen S kezében búsan sírdogál a nád. Nagy, mély szemed reám ragyog sötéten S már fenyves szívem zöldje nem örök. Galambok álma, minek jössz elébem? Forró csöppekben gurulnak az égen S arcomba hullnak a csillagkörök. Nagy, mély szemed reámragyog sötéten S a vér agyamban zúgva dübörög. Nő a tükör előtt A tükör előtt öltözik. Csupasz, Akár a frissen megköszörült penge. Nem látta férfi, mégis beleszúrja Kegyetlen tükre minden férfi-szembe. A tükör előtt öltözik. Gyapjú Kelmét neki növeszt a férfi nyája. Szoknyaként veszi magára a poklot S az ég fodorként hullámzik alája. Hajára aggat mély rejtelmeket, Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát S a férfierő roppant vásznait Ujjai apró szallagokra bontják. Fülönfüggőül szívünket veszi, Nem hallott zenét csak neki zenéljen És nyelve alatt jéghegyeket hordoz, Hogy forróságát elvermelje mélyen. Lelkiismeretünket gyújtja föl, Hogy szemöldökét véle bekormozza, Tiz manikűrözött méregfogát és Ajkát vérünkkel festi meg pirosra. S már készen van és nincsen rajta más. Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen! Annyira egyszerűen indul el, Hogy szőnyegére: holt agyunkra lépjen. Férfiszóval I. Erdő vagy, ifju, lombos, ezredéves, Mely éjenként vad titkokat susog, Ott leskődnek lapulva terebélyes Nyugodt kéjekhez szörnyü gyilkosok, A gyilkosok, kik mosolyodnak kését Riadt szivemben forgatják vadúl, Míg más tájon a szerelem s a szépség Vígan dúdolva bölcsőket gyalul. A szőkeséged kora hajnalég És űzöm egyre, loholó bolondmód, Kiben az őrület tallója ég. Mérföldet lép ő, fellegekbe bomlót. Mint izzó létra, végtelent hatolt át Vágya, de rajta szédül és hebeg, Ki futván, égnek viszi a lajtorját És el nem éri soha az eget. Bronz kebled hasonló a föld rögéhez: A végtelen, mélységes földeket Álmodják csiraszagu istenségek. Szeretném asszonyként ölelni meg, Ha forró, szomjas záporok után Nagy roppant teste gőzöl és liheg még – Ölelj meg, ó, most benned is talán Minden lányt, asszonyt egyszerre ölelnék! II. Énektestű és ismeretlen Ő, az igazi kedves mindig. Szivünk ormán él s minket is Szelid erővel odaindít. Hogy meredekjén bátorítson, Szerelme mély mezőkre tárul, Ilyenkor egy-egy üstökösláng Lelkünkbe hull a homlokárul. Mosolya vízcsepptiszta tenger S az ő szomoru mosolyába Beléömlik minden más asszony Tisztító, éhes kacagása. Szelid keze csak símogat majd, Szeméből kibuggyan a kláris. Zenélő, örök sebeinkből Kihajtanak még violák is! Nyolcesztendős lányok Hosszu sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek, Homlokuk friss, meleg kenyér, Szén a szemük, szénparázs. Hosszu sorban jönnek, mennek, Mint a virág, úgy szeretnek, Ugy szeretik a fiukat, Akárcsak a gyöngyvirág. Hosszu sorban jönnek, mennek, Ha sírnak is: csak nevetnek. Messze vannak, messze vannak, Mint a vídám csillagok! Asszonyvárás asszonyszobor mellett Asszonyra várok, aki vággyal telve Most szép, forró kezével Hajamba túrna s nagyon megölelne. Asszony. S villogna bőre a homályba, Mint ez a szoborasszony, Kire félénken hull a holdvilága. Asszony, kinek oly megadó az ajka, Mint ez a szoborasszony, Ki szép kőtestét félénk holdnak adja. Nem is tudom: ki. Szent és messzi asszony. Egy áldott száj, ki számra Mohó polipként s forrón rátapadjon. Súlyos parfőmje fojtogatva szállna És megremegne szívem, Mint szellőtől meging dús, déli pálma. S ha megkérném, a szobor mellé állna – Ó, forró, szép szobor, kin A holdvilág is tüzes csókká válna! Szobor, egy élő asszony állna melléd!… Szobor, hideg s én mégis Megcsókolom most fényes, büszke mellét. Ezerfárosznyi végzet Mintha szerelmes béka Dús, fülledt nyári réten Lassan, pihegve mászna Szép, szűzi tó fele, Mohón reszketve ajkam Ugy kúszik selymesében Mélyillatú hajadnak Fehér válladra le. A szemed ne emeld föl, Életberántó fénye Zavarná most a szívem, Ki rőt vágyam tüzén, Magagyújtotta máglyán Ma lelkesen elégne: Őrjöngő tűzimádó Módján szédült legény. Ó, hadd ölellek által, Mint ritka aranyércet Olvasztók forrósága, Te, csókok ércere! Vakult szemeknek ég itt Ezerfárosznyi végzet, Én éber toronyőröm Kábulj te is bele! Dícsértessék Rózsa, rózsa, szállj és énekelj… És dícsértessék csúf, hazug szava, Olyan hajnal lengesse szivét Amilyen örök bennem ő maga. Minden lelkem csak kőrakás neki. Fölötte holt galambok csapata – Mélyen magában leljen a virágra, Ha nincs is színe, nincs is illata. Dícsértessék. Tőle szállt fölém Egy magasztos nyugalmu pillanat, Mikor nem vártam. És még akkor is Minden kristályom sírva széthasadt. Csúcsán, sötét, különös fényeken Siklik bennem és nem tudni, hova. Kiégeti a szememet belülről. De dícsértessék csúf, hazug szava. Rög a röghöz Jőjj testvérkém, atyánk, a bujdosó nap, A távol falujába ballagott. Fönn már kigyújtják üvegét a holdnak, A hamvas, égi templomablakot. Fészkében ring a száz ujjongó fecske, Szívemben minden mámoros szavad. Reszket – mint ujjunk – mind a levelecske És rög a röghöz csókosan tapad. Egymás mellett mi is rögök vagyunk most, Minket a gyönge, friss vetés szeret. Jőjj kedvesem, tested lelkembe hullasd, Bennünk a föld barázdát rejteget. Az est sötét báránya ballagóba, Feketébb hulló selyemgyapja már S még szőke hajad sárga-rózsadombja Fülledten csókom harmatára vár. Csudálkozunk az életen Ha mosolyog, mosolya csupa csillag, De ha szomjazom, akkor friss patak, Az én kedvesem az egeknek nyílhat, De megcsókolni csak nekem szabad. Haja szurokkal elkevert arany, Harmatos erdők az ő szemei, Küszöbe elé terítném magam Lábtörlőképpen, de nem engedi. Szavunk zugában megbuvik a csók, Testvéreihöz lopva jön ide… Mező álmodhat össze annyi jót – Az én kedvesem a füvek szive. Este a csókok megszöknek velünk S végigfutván a világi teren, A hajnali égre leheveredünk És csak csudálkozunk az életen. Mért hagytál el, hogyha kívánsz Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kivánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben. Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól? Mért fáradnak el a rohanók? Mért rág szú-módra szét a tenger Karcsú, viharra teremtett hajót?… Tudom, hogy jössz majd. Ugy esel belém, Mint szép, szikrázó mennykő a tóba! De megégetnők-e a világot, Vonagló lángokként összefonódva? S pocsolyákba árkolt bús arcomba Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?… Ó asszonyom, te balga, te bolond, Játszót-játszó, ostoba, semmi játék! Sacrilegium Mint vad, részeg legény, kit mámorában Templomba visznek sátános borok S kurjongatván a Szűzhöz ott galádan, Felé ölelni-vágyva kujtorog, Hogy megremeg a gyermek is karában, Midőn a szeme véresen forog – A súlyos távoltól őrjítve vágyam Én asszonyom, feléd úgy tántorog. Madonna-lélek, ó azért ne vess meg, Hisz engemet, halálra, már keresnek A bánatok, mint bősz tömeg, ha lát Szentségtörést: vad bosszúért kiált. Tudom, hogy engem durván megköveznek. – Csak te megadd a Szűz bocsánatát! Hűség Mint holt leánynak őrült szeretője, Ki este, hogyha gyúlnak csillagok És fényük búsan, szomorún lobog, Mint gyertyák, melyek, hol a szemfedője A holt leánynak sápadtan fehérlik, Búskomoran, hallgatva állanak; Mint jegenyék, ha már leszáll a Nap Sötét csúcsukra hintve égi fényit, Haldoklóként, ki utolsót lehel még, Melyben szép lelke rejtve szétoson – Ki este surran álmos utsoron, Hóna alatt bíborló, hímes kelmék S belopózván félénk, nyikorgó ajtón, Halkan könyez csöndes, fehér szobán; Holtan hallgat csöndes, fehér leány S künn ifju vágyak sírnak fel sohajtón. Búját a borzalom, miként nagy, éji Bagoly a szárcsát, úgy rebbenti meg. De megcsókolja forrón hóhideg Ajkát a holtnak, aztán elmetéli Nyakát, fehér nyakát s vörös selyembe Burkolva szép fejét, szökik haza S habár a hús a csontokon laza S már foszladoz, csak őrzi, őrzi egyre. Ugy őrzi lelkem is te képedet, A távoltól megóva, itt, szivemben. De az nem oszlik: Bánatműteremben, Ahol a szobrász sírva ténfereg, Tört szobrokat szórván az éjbe szét – Ott hallgat emléked halotti maszkja S előtte, ami szóra nem fakasztja, A szerelem pirosló mécse ég. Nyár volt Nyár volt, De mindnyájan fáztunk, Hát begyújtottunk a mesekályhákba, Ott melegedett belém, Hogy valahol, ahová elérünk, Vár ránk a lány, aki mi vagyunk, Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok, Biztosan és észrevétlenűl, Mint hóborított földekben a tavasz És előjön és megigéz, Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon. VILLÁMOK SZERETŐJE Villámok szeretője Ördög röhög és Isten sír belőle, Pap és csibész a villámok szeretője. Mindig beszél: „Mondd, testvérem, nem alszol?“ S legszebb álmában kenyérhéjat majszol. Búzát vet s hideg csillagokat gyomlál, Korgóbban korog húsz dühödt gyomornál. Hordókra áll és templomokba tér be, De vasgerincü és még nincsen térde. Ha szép idő van, a földeken fekszik, Csak ritkán békít, csak ritkán verekszik. De fergetegben hegyormokon állva Villámszivét az éjszakába vágja. S mig ember, barom, fa, szeliddé retten, Boldogan sír a megtárult egekben. És keressük az igazságot Lábunk elkophat hónaljig, Sej haj, fütyülve baktatunk, Igazságot keresünk, de Nem találunk még seholse. Nincsen batyunk, csak az agyunk, Betyárkodó Ábel vagyunk, Nem kérdik, hogy szivünk dög-é, Gondolatunk az ördögé, Lelkünket meg Isten fogja Sziklaszántó ostorosba. Hogyha tél van, hát dídergünk S nem is tudjuk, hogy didergünk, Szemünk, fülünk lefagy együtt, Lázas szóval melengetjük, Nem hálunk soha árnyékban, Zsebünkben is csak szándék van, Magunk vagyunk: a kenyerünk, Hogyha vesztünk, ugyis nyerünk, Ínség, asszony nem bir velünk, Északnak meg délnek megyünk, Koldusokkal parolázunk, Ott a tanyánk, ahol ázunk, Összenőtt már a két kezünk S nem könyörgünk, nem vétkezünk, Nagy éhünk van s nem éhezünk, Mindig korábban érkezünk, Szájunkra a jövő hágott, Kiáltunk emberebb világot, Szeretetet, szabadságot, Szél a lábunk, arcunk áldott, Nézünk minden követ, ágot, Ahol utat ki se vágott, Sej haj, dallal, jó vigasszal, Asztaltalan szómalaszttal Keressük az ígazságot. Hét napja Tintába mártom tollamat És tiszta, kék égbe magamat. Félrerángatom a harangkötelet, Falbaverdesem szegény fejemet. Ki látja meg, hogy már látszanak Kilógó nyelvünkön az igért utak, Hogy nincsen hiába semmi és a minden Nem siklott ki föltépett ereinken, Hogy kristály szeretne lenni a patkány is S a darabkább utálja már a darabkát is, Hogy magadat tisztán találod meg másban És nyugalom van a szükséges rohanásban, Hogy leheletünktől kigyúlnak a házak, És engesztelő vízzel már locsolgatnának, Hogy hídak robbannak a szegényemberekben?! Ó, barátaim, hét napja nem ettem. Tanulmányfej Mély szürkeségbe szédült át a reggel. A korcsma terme sáppadt, búskomor. Dús polcain a sűrű alkohol Fondorkodik nagy, tarka üvegekkel. Benn férfi űl s nehéz, vörös kezekkel Flaskót dédelget s dünnyög vagy danol; Földszín bajszán leperg a drága bor; Tört, száraz tófenék az arc; de: ember. Zsíros haján rossz bőrsüvegje roggyan, Nyakán csúf ér dagad meg egyre jobban. Agyán pihennek elfáradt borok. Ködlepte, síkos szemsikátorában, Véres kövén a mámor tántorog. Csak ül. S alakján bárgyu lomhaság van. A gondolkodó szonettje Dübörgő gépváros zúgó agyam. Hangja – mit roppant barlangvisszhang adhat Mély orgonára és a gondolathad Rokkant derékkal görbed untalan, Mint korhadt fűz görnyed szomoruan Deres partján zajló, jeges pataknak. Az építők téglát téglára raknak, Molnárok szíja suhogón suhan. S mind robotol – minek? maguk se tudják, De egyszer tán megúnják ezt a munkát, Izzadt ölükben őrület fogan – S – egyszerre mind! – kizúdulván a kába Műhelybörtönbül bősz anarkiába Szétkujtorognak részeg-boldogan! A bátrak Ki gyáván várja a halált, Magába zárja azt a föld, Midőn a száj lilára vált S két szeme rémületre tört. Annak nem nyitja a titok Bordó, nehéz, nagy függönyét, Csak aki bátran állitott Elébe s büszkén tépi szét. Ó nagy, ki bátran odaállt, Hol búg a néma sejtelem S szolgáját hívja, a halált, Alázattal ki megjelen. Minden liliom illata Hűlő, meleg szivén libeg, Ó szent, ki bátran, át, oda, Ifjú lélekkel halni megy! Bosszuság Azt hiszik, ha ők karikáznak, Te legalább is frászkarikával fogsz karikázni S elvégre már tudhatnád, Ha csőstül is ömlenek panoptikumokba, Az egészségügyi muzeum csak fontosabb, S ha jó is a holdas éjszaka, Azért inkább kell nappal a napvilág. Kutya dolog a népekkel törődni? Magaddal törődni még kutyább S végeredményben mégis egyre megy. Regélni fogsz úgyis, az itéletnapig, Mert nincs jogod befogni a szádat, Ameddig csak foszlik belőle a szó, Épp, mint karácsonykor a parasztkalács. Most azért csak dühöngd ki magad, Mondd el párszor könnyülő, igaz szívvel: Fene, aki megeszi! Mert a csorba ekevasakat Immár igazán kicserélhetnék. Komoly lett már Komoly lett már hejehuja lelkem, Addig jártam ősz Uramhoz én. Ott is, ott is mindig csak követelőztem, De mit akartam, de mit is akartam? Kalapáló, hajórakó kedvet, Meleg asszonyt, hálószőni is, Hogy én, gyarló eszem szerint értelmetlen, Botor tengerének értelmet is adjak. Mi voltam én?… Oktalan próféta, Cifra szóvá gyötört akarás, Irigy, ha a másik szebben mond igét, Hiuságból vágytam töviskoszorúra. A fájdalom Isten feddő szava S fájdalomtól csöpög a szívem, Mint bő veritéktől a szegények arca S meleg olajtól a gépek karjai. Nem kérek már bús bocsánatot se, Csak igenigen alázkodom. Nincsen az az asszony, akit nem kivántam S asszonyriasztóra könyörgöm az arcom. Érzem, hajnali falucska lettem, Szelidség nyugodt tehenei Ballagnak belőlem az Ur kegyelmének Friss és térdigfüves legelője felé. Milyen jó lenne nem ütni vissza Mikor nagyokat ütnek rajtunk, Milyen jó lenne nem ütni vissza Se kézzel, se szóval, Világitni a napvilággal, Elaltatni az éjszakával, Szólni a gyávaság szavával, De sose ütni vissza. Lelkeimmel pörölnöm kéne S élvén is vagyok most a béke. Kristály patakvíz folydogál Gyémántos medrü ereimben. Szelid fényesség az ingem És béke, béke mindenütt, Pedig csak én élek vele!… Fölemelnek a napsugarak, Isten megcsókolja minden arcom És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem A pusztaság fele. Miért mondottál rosszat nékem Miért mondottál rosszat nékem? Én nem bántottalak, barátom, Hogyha valamiért haragszol Szívesen bocsánatot kérek S szeretném, ha most velem jönnél, Megnézzük majd a favágókat S leheverünk együtt az erdőn, Fejünk fölött hullámzanak a lombok, Hűs tengerfenékről az eget nézzük, Ahol meg zsenge felhők lombosodnak. Ott nagy nyugalom karol majd belénk És nékünk az most olyanigen jó lesz, Háromszoros a jó, ha kettő kapja, Azért szeretném, hogyha velem lennél, Mig odahallik este a harangszó, A bogáncsokat leszedjük egymásról S hazaballagunk éppolyan fáradtan, Miként a kapás, szótalan munkások, Akik a földek békés erejébe Százannyit termő magokat vetettek. Megfáradt ember A földeken néhány komoly paraszt Hazafele indul hallgatag. Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én, Gyenge füvek alusznak a szívem alatt. A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget, Harmattá vált bennem a gond és teher, Se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér, Csak megfáradt ember, aki itt hever. A békességet szétosztja az este, Meleg kenyeréből egy karaj vagyok, Pihen most az ég is, a nyugodt Marosra S homlokomra kiülnek a csillagok. Tavasz van! Gyönyörű! Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsu gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsu, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel – A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél! A LEGUTOLSÓ HARCOS A legutolsó harcos Valami forró, nyári éjszakán Gyárfüst ölelt át lomha földszagot S a legnagyobb lélek szökkent belém: Az ucca és a föld fia vagyok. Ma hat földrészre nyílik bimbaja – Szép szívem óriás, piros virág És villamos hullámok lengetik Világbelengő, kitárult szagát. Börtön, kaszárnya, templom nem elég, Hogy a hegyekről ledobja szavam És minden ige fölöttem lebeg És minden más szándék szándéktalan. Ha én sírok, a világ vére hull, Ha káromkodok, minden trón remeg, Ha nevetek, az Isten is örül S tavaszba szöknek akkor a telek! Hitem a sors lesz: Szívbéli Urunk Akar csodátlan, új, legszebb csodát – Kaszárnyát, börtönt elrombolnak az Arcunkról ömlő, lelkes lavinák. Minden jövendő tűz is bennem él, Hogy az utolsó harcos én legyek. A simogatás az én lobogóm S minden megindul, hogyha én megyek! A lelkesedés zengő süvegét Égig hajítják a görnyedt napok, Ha szívetekben a tükör leszek: Az ucca és a föld fia vagyok. Lopók között szegényember Lopók között szegényember, Szegényember sose fél, Minek félne, szíve, lelke Erősebb a többinél. Lopók között szegényember, A Jóisten megsegél! Nincs tehene a szegénynek, De ha van is elvetél. Lopók között szegényember, Szegényember kapanyél. A világot megkapálni, Szegényember annak él. Szegényember balladája – Szegényember, hogy adod a bölcsőt? – Csöpp a gyerek, hogy adnám a bölcsőt? – Király vagyok, bírok nagy erővel, Ha nem adod, elveszem erővel. Szegényember, hejh, csak egyet szólna – A király már katonákért szólna. De a bölcsőt a tóba hajítja, Csöpp gyerekét utána hajítja. Szegényember sír-rí a börtönben, Szegényember nevet a börtönben. Nincs a gyerek már a rossz világban, Jobb sora lesz, hajh, vizi-világban! Szegényember szeretője Világ van a szegényember vállán, Istent emelt mindig másik vállán. Dühödne meg okosan egyszerre, Mindakettőt ledobná egyszerre. Szegényember sose kér kalácsot, Szegényember sose kap kalácsot. Kis kenyérrel, nagyon feketével, Fehér lelkét őrzi feketével. Szegényember sója is ízetlen, Szegényember kedve is ízetlen. Eladó kis holmija vetetlen S ha van ágya, az is megvetetlen. Szegény ember akkor lop, ha éhes, Akkor se lop, dehát nagyon éhes. Akkor is csak szegényebb szegény lesz. S míg lesz szegény, mindig több szegény lesz. Kisgyereke sohase veretlen, Asszonya se marad megveretlen, De akármily gyönyörű lány lennék, Szegényember szeretője lennék. Aki szegény, az a legszegényebb Ha az Isten íródiák volna S éjjel nappal mozogna a tolla, Úgy se győzné, ő se, följegyezni, Mennyit kell a szegénynek szenvedni. Aki szegény, az a legszegényebb, Fázósságát odadja a télnek, Melegét meg odadja a nyárnak, Üres kedvét a puszta határnak. Köznapokon ott van a dologba, Várt szombatját száz gond nyomorítja, S ha vasárnap kedvét megfordítja, Akkor máris hétfő szomorítja. Pedig benne laknak a galambok, Csiliagtollu éneklő galambok, De így végül griffmadarak lesznek, Hollónépen igaz törvényt tesznek. Sírdomb a hegycsúcson A holtan megbántott Adyé Üveghegy ez. Ezerszínű üveg. Az ördög csuszkál oldalain föl-le. Hántott héjú szivekből ez a hegy Már régen épült. S énekelni megy Hajnalban ez a hegy a vaksi földre. – Sej haj, meghalt!… Ó, meghalt!… Hosszu csend, A hegy kigyúl és táncolni kezd aztán. Egy sírdomb megy a hegy csúcsára. Fenn, Ott fenn megáll. Lefekszik. Vértelen Fénylelke forrón leömlik az arcán. Hullámzik még és lépcsőkké mered. – A hegy csúcsáról nagyon messze látni, Fennebb, a hantról, még messzebbre látni, Ki akar látni, apró emberek? – Csak csend. És újból zeng, ragyog a hegy. Juhász Gyuláról való nóta Hát huszonötév rút robotja kellett Szép, szűz szándékok postakocsiján, Hogy egy ital bor légyen áldomása? Hát ezért szédült nagy, szerény szive, Kürtjét fujván a tündöklő bakon? Az értetlenség és a félreértés, Magyar, dacos, konok-sörényű mének, Nagy bánatának szelid gyeplején, Hogy végre mégiscsak falunkba értek. Magyarország, duhaj legények falva, Ó, itt nem is vár senki levelet, Nem tud olvasni senki itt igét, Csak néhány ember nem irástudatlan. Itt több a csaplár, mint a néptanító, Ki fölolvassa a szerelmes szókat. S az igehozót fitymálja a törpe, Pedig nagyobb, mint száz Napoleon! Huszonötéves málhás kocsijáról Mindenkinek jár távoli csomag S egy égi izenet, amit hozott, Ahonnan jött, az örök szeretetből S hová már vissza is tér nemsokára, Csak huszonötév robotja után Megissza ezt a hitvány áldomást. Harc a békességért Gondom földörögő tankja alatt a föld, Meddő nemzetem hadd nyögje dühödt vasát. Ágyúzó keserűség Marja puhára göröngye szíkjét. Hörcsöghad bolya, hol vétve terem kalász: Lőárkon nyomorúl gazda barázda helytt S kóborgó ebek osztják Pénze kidőlt igahúzó barmát. Jóság légyen e föld, lassu eső ha reng Új istent kereső bujdokolás egén! Jusson végre igazság Bő kenyeréhez a munka s eszme! Kell, termő ez a föld: hullt bele sok derék, Megforgatni ölét ésszel akarta mind S éhen dőlt bele mind: itt Száz akarat bomol őserővé. Lelkem, gépvezető, hajdan időn kapás, Föl ne hányd sorodat: nagy proletári sor! Gyűlölség-zuzatóban Áldd a vető s arató munkáját. Gondom földörögő tankja, a szörnyeteg Rút végzetje után szép hivatása: mint Békesség deli gépe Vonja az emberi szív ekéjét. Magyarok I. Minek magunkat lassan ölni? Nem jobb egyszerre megdögölni? Mint rokkant lábbal tántorogva, Vizes, vak szemmel csillagokba, Rossz, messzi csillagokba nézni S régi dicsőséget idézni, Idézni mind, mi ősi, ódon, Hogy hátha mégiscsak megszánna Az Úristen valami módon. Minek magunkat lassan ölni? Gonoszság helyett búza nől ki Az égről földbe hullt szivünkön; De igaz, nótás, füttyös másnak. Magyar, köszönj az elmulásnak, Nincs mit kereskedj már e tájon, Akad legény, ki ideálljon S ásóját vígan földbeszúrja! Mit nyöszörögsz? nem akarsz halni? Hisz életünk úgyiscsak talmi S nem is nagyon kell már akarni, Akaródik ez nélküled, Agyadban bár égő hodályba zárt Riadt baromként bőg a rémület. II. Bezárva okos őrültek közé, Szenvedünk, mint az eldugott kenyér. Rab szíveink örök szerelmese, A nagy világ minket hiába hív! Ó nagy világ, csak érted éltünk eddig, Száguldó, forró ménesek után A barna földek múló dobaját Szívünk teérted dobogta tovább És mozdonyaink szálló dübörgése Feléd lengeti most is lelkeinket! S a nyomorultak, ők, akik miatt Temetőnek is kicsi lett világunk, Még ők biztatnak, hogy a pusztulást Hős bátorsággal s daccal kell kibirnunk! Hát lesz-e magyar, ha mi nem leszünk? Ó be kicsi az ő piszkos vágyuk! Alig látszik, hogy fájdalmunkra csöppent. Sikoltani! Ha levegőtlen vihar a jajunk, Akkor is csak Sikoltani! Hogy minden búzatábla kiperegjen. Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, Nekünk nyisson ajtót a reménység! Egyszerű ez Lement a nap nyugaton, Följött a nap keleten. Egyszerű ez. Él az, aki eleven. Rongyos mindegyik zsebünk, Rossz a magyar zsebe rég, Egyszerű ez – Elveszett az ezerév. Ha elveszett, elveszett, Nem keressük már elő, Nem érünk rá, Vonaton jár az idő. Expresszen jár az idő S gépből csinált madarán, A gyalogos Bizony hogy elmarad ám. Szolgabíránk az agyunk, Nem parancsol más nekünk, Egyszerű ez, Mi már mótorral megyünk. Nem vagyunk mi bölcs urak S nem is vagyunk szamarak. Új ezerév Új magyaroknak marad. Itt egy fa, ott egy fa Itt egy fa, ott egy fa, Villámsujtott, lombtalan, Szenesszivű, keserű Büszke fa. Itt egy fa, ott egy fa. Mért nem zöldek? – kérdik a mezők. Fekete porukat kerülik a méhek. Suttognak az almafák: Legalább Mért nem hoznak vadalmát, Mit henyélnek?… Gerendának nem valók, Akasztófának se jók. Csupa kérdés szidja őket, Szomjas kérdés öli őket. Kiesett a fényes ég Összeégett karjuk közül! Állnak, mint a kútgémek, Mégsem jelölnek kutat: Igy is élni! Mit akarnak?… Itt egy fa, ott egy fa, Összeégett szívvel-karral Messzi egekbe mutat. Hejh! Ha mi egyszer az Úristen elé – Papunk mondta, hogy mindent ő ad –, Ki a sorbaállást adta, Szívünk helyével, szótlanul Sorbaállunk elszánt csapatba És követeljük az ifjúságot! Éjjel Halkan hörög végsőt a lámpa S a nagy halál apáca-lánya, Sötét királylány jő szobámba. Hideg szemét szemembe oltja, Csöndet símit bús homlokomra, Nem érzi, gödre mily goromba. Nem kérdi, szürke-é a vágyam, Nem nézi, mily kopott az ágyam, Csak átölel a csöndbe lágyan. Pompát csókol szűz gondolatra És megcsókolja, bármi gyatra. Rokkant gyereklelkem ringatja. Sötét haja szobámra bomlik S miken komorság, köd borong itt, Most megszépülnek ócska holmik. És én kibontanám a vérem, Ha hivna atyjához fehéren: Várlak, fiacskám, régen, régen. Hiába várom, hangja nincsen, Mely ama palotába intsen, Hol rég csüggök titok-kilincsen. Egy eszelős öreg motyog csak, Az esső s mindenütt kopogtat: Halottak vagytok, csúf halottak. Mindent hagyok Nagyon útálkozhatott az Isten, Hogy ilyen csúnya plánétát köpött – Ó, szépség, jóság!… De már mindent hagyok. Villámokból font kerítés tövébe, Már lefekszem a szívem közepébe. Egész nyáj leszek benne. Egyedül, A nagy akolban egyedül vagyok. Hittem, hogy a hitványabb lettem én, Akin az idő csak tovább fut át És ugy magasztaltam a minden-embert, Mint akinek Csak magyarázták a megvolt csudát. Ha hitvány voltam, ezért voltam hitvány. Ó, egy percre megláttam magam. Ott álltam én a Napban! Ott a Napban! Bordám szaggattam! A Nap suttogott: Véredben állsz, te, ha bennem állsz!… És lassan, lassan süllyedtem a Napban. A szél sikoltott. Fölkapta a szívem S egy csöpp vérem, ami még megmaradt, Végiggurult lobogva az égen. Utánaszaladt. A földre ekkor tűzcsóva esett. Mindent hagyok már. Bomolj meg magadban, Világ, ó világ! Én szivemben alszom. Tiszta mosolyom hideg viz hulláma, Hogyha néha fölemelem arcom. A csoda Kár volna magamat eladnom Célért, eszméért, okért, hitért. Hogy magyarázzam az eget másoknak. Eladni magamat semmiért. Te vén szilvafa, ugye, igazam van? Te tudod, te százesztendőt éltél!… S akkor sikított, elbőgte magát A kert mellett egy vén acéltehén. Nem is acél volt, hanem drágakő. Pálmaág-farkkal. Ott kinyult szegény. Tele gyerekekkel Kőrhinta forgott búgva, vidáman, Szarvai hegyén. És sirt és sirt, csak sirt, mig meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. – Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! – A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég csók, tűz, magam s a semmi. A tehén lángszőre szintén elszaladt, Aztán visszajött S a homlokomon kezdett énekelni. Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S ugy láttam, hogy bennem él tovább A tehén. S tele gyerekekkel Kőrhinták forogtak vidáman Szarvai hegyén. Nem szúrt vele, csak fölemelte. Arrabökött, amerre elszaladtunk A föld, az ég, a tűz, a semmi s én S én szégyenverten lopózkodtam arra, Hogy embertszülő tüzet énekeljek Örökké, ujra Jeges, havas Ismeretlen hegyek tetején. NEM ÉN KIÁLTOK Forduló Változások nehéz szagát görgeti a szél, Vincellérek enmagukat ütik csapra már, Enmagukat köszörűlik ifju harcosok S az elásott tojásból is Kibúvik és égre száll a madarabb madár. Most az órák mutatói ventillátorok, Jó földünk az óriási lendítőkerék Mely most minden kart-kereket szédületbe ránt. Szándékaink – széles szíjjak – Megölelik s úgy rohannak országút-iránt. Hálóbb-szemmel halászember új folyóra les, Minden gazdátlan komondor küszöböt keres, Fáradtabban fáradnak a szegényemberek, Tél-túl néha tiszta kézzel, Őszintén ád új portékát ravasz ószeres. Furulyáló juhász mellől nyája szétszalad, Mintha mindenki utazna s üres a vonat, Kiáltások raknak csöndből külön halmokat, Üstökös hull, bútor roppan, Gőgök álla szemlesütve mellükhöz tapad. Szellőtől is földighajló, sudár derekán Jövendőnek feszít ijjat mindegyik leány, Frissült kedvünk habzó mezőt göndörit alánk S mocsárkodó tenger alól Zászlós-piros lobogással kiugrik a láng. A számokról Tanultátok-e a számokat? Bizony számok az emberek is, Mintha sok 1-es volna az irkában. Hanem ezek maguk számolódnak És csudálkozik módfölött az irka, Hogy mindegyik csak magára gondol, Különb akar lenni a többinél S oktalanul külön hatványozódik, Pedig csinálhatja a végtelenségig, Az 1 ilyformán mindig 1 marad És nem szoroz az 1 és nem is oszt. Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerübb dologhoz lássatok – Adódjatok össze, Hogy roppant módon felnövekedvén, Az Istent is, aki végtelenség, Valahogyan megközelítsétek. Jövendő férfiak Ők lesznek az erő és szelidség, Szétszaggatják a tudás vasálarcát, Hogy az arcán meglássák a lelkét. Megcsókolják a kenyeret, a tejet S amely kezükkel símogatják gyermekük fejét, Ugyanavval kifacsarják az érckövekből A vasat és minden fémeket. Városokat raknak a hegyekből, Nyugodt és roppant tüdejük a vihart, A fergeteget magába szívja S megcsöndesülnek mind az óceánok. Mindig várnak váratlan vendégre, Az ő számára is terítenek És megterítik a szivüket is. Legyetek hasonlók hozzájuk, Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal Ártatlanul mehessenek át Az előttük álló vértengeren. Karácsony Legalább húsz fok hideg van, Szelek és emberek énekelnek, A lombok meghaltak, de született egy ember, Meleg magvető hitünkről Komolyan gondolkodnak a földek, Az uccák biztos szerelemmel Siető szíveket vezetnek, Csak a szomorú szeretet latolgatja, Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, Fa nélkül is befül az emberektől; De hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég S az újszülött rügyező ágakkal Lángot rak a fázó homlokok mögé. Üvegöntők Az üvegöntők nagy tüzeket raknak És vérükkel meg veritékükkel Összekeverik az anyagot, Mely katlanukban átlátszóvá forr. Azután meg táblákba öntik S erős karjuk fogyó erejével Egészen símára hengerelik. És amikor megvirrad a nap, A városokba meg a tanyai viskókba Elviszik vele a világosságot. Néha napszámosnak hívjátok őket, Néha pedig költőnek mondjátok, Noha nem több egyik a másiknál, Lassan egyformán elfogy a vérük, Ők maguk is átlátszókká lesznek, Ragyogó, nagy kristályablakok A belőletek épülő jövendőn. Ti jók vagytok mindannyian Ti jók vagytok mindannyian, Miért csinálnátok hát rosszat? Néha ugy vagytok a rosszal, Mint a gyerek a csavargással. Ujjong, eltéved, sirdogál S hazakívánkozik. Ti mindannyian örültök a jónak S fontoljátok meg, mit mondok: Nem sánta az, aki Egyűtt lelkendezik a csúszkálókkal! Imádság megfáradtaknak Alkotni vagyunk, nem dicsérni. Gyerekeink sem azért vannak, Hogy tiszteljenek bennünket S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk. Hiszünk az erő jó szándokában. Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted, Akár az égben laksz, akár a tejben, A nevetésben, sóban, vagy mibennünk. Te is tudod, hogyha mi sírunk. Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, Akkor szivünkben zuhatagok vannak, De erősebbek vagyunk gyönge életünknél, Mert a fűszálak sose csorbulnak ki, Csak a kardok, tornyok és ölő igék. Most mégis, megfáradván Dicséreteddel keresünk új erőt S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván: Szabadíts meg a gonosztól. Akarom. A kutya Oly lompos volt és lucskos, A szőre sárga láng, Éhségtől karcsu, Vágytól girhes Szomoru derekáról Messze lobogott A hűvös éji szél. Futott, könyörgött. Tömött, sóhajtó templomok Laktak a szemében S kenyérhéját, miegymást Keresgélt. Ugy megsajnáltam, mintha Belőlem szaladt volna Elő szegény kutya. S a világból nyüvötten Ekkor mindent láttam ott. Lefekszünk, mert így kell, Mert lefektet az este S elalszunk, mert elaltat Végül a nyomorúság. De elalvás előtt még, Feküdvén, mint a város. Fáradtság, tisztaság Hűs boltja alatt némán, Egyszer csak előbúvik Nappali rejtekéből, Belőlünk. Az az oly-igen éhes, Lompos, lucskos kutya És Istenhulladékot, Istendarabkákat Keresgél. Kiáltunk Istenhez Isten! Kiáltunk hozzád: Légy a mi érző, meleg bőrünk, Mert megnyúztak bennünket, A fájdalomtól már semmit se látunk És hiába, hiába tapogatózunk, Nem érezzük meg a dolgokat, Csak azt, hogy irtózatosan fájnak. Mihaszna, ha tudjuk, de nem látjuk, Hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek, Hogy fáradságnál hősebb a karunk S agyunk robbantóbb minden dinamitnál. Szavunk gyapjúja megpörkölődik És keserű füstként hordozza a szél, Mert nem takarózik senki sem bele. Mindenkiből kicsurog a lelkünk, Mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej. Szeretetünkkel sajttá ojtjuk mégis, Hogy legalább a fiaké legyen, Mert most leaggathadd magadról a csillagokat, Itt a garasok fénye maradandóbb. S nem fogad az asztalához senki, Hegyek barlangos gyökereit rágjuk, Az égen sem nap – aranytallér ragyog, A mezőkön kutyatej sem érik. Ó, légy a mi érző, meleg bőrünk Hogy a fájás leperegjen rólunk. Mint a ludak tolláról a víz, Hogy végre egyszer megfaraghassuk már A márványszobrot és a deszkalócát – Nem akarjuk, hogy holnapra maradjon S a vizeken már delelnek a felhők, Eztán már az árnyak sokasodnak, Dologvégzetlen kell, hogy hazatérjünk, Meghálni lecsukódó szemeid alá. Ki verné föl lelkünkben a lelket? A meddő dombok homlokából Kiemeltük a csillagvizsgáló gondolatokat, Föl, föl a magasságig Repülőgépeket hajigálunk És roppant, visszahulló pályájukkal Kipányváztuk a madarak birodalmát, Mozdonyokkal korcsolyázunk messze földre És kantárt holnap elektromos hajókból dobunk A sörényes, üvöltő tengerekre, De emberek, emberek! Ki venné újból észre, Hogy le kell sikálni asztalainkat, Ki mondaná meg az asszonyoknak, Hogy kisöpörhetik a szomoruságot, Ki ültetne kerteket szemünkbe, Ki verné föl lelkünkben a lelket?! Gyémánt Mindenkor idejük van a zsoltároknak. Gyémánthegyen állunk, De zsebünkben kavicsok vannak. Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk, Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink. Most könyörgések szomjazzák erőnket És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek, Szívünkben a csillag megfagyott. Igen. Igen. Elsüllyedtek a haditengerészek: Szelid révészek csónakáznak Isten felé. Még a nagyon öregek is Kiülnek a dolgok előtti egyszerű lócára S türelmet prédikálnak messze, A mulandóság halainak. Igen, igen. Ne higyjük el hát barátaim, Hogy lapdák helyett ökleinkkel lapdáztunk! Mindent meg kell simogatni, A hiénákat, a békákat is. Gyémánthegyen állunk, Szigorú hó, takard el bűneinket, Oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság! Te határtalan kristály! Szép nyári este van Szép, nyári este van. Vonatok dübörögve érkeznek, indulnak, Gyárak ijedten vonitanak, Kormos tetőket kormoz az este, Rikkancs rikolt ívlámpák alatt, Kocsik szaladgálnak összevissza, Villamosok csengetnek nagy körmenetben. Transzparensek orditják, hogy: vak vagy, Mellékuccákba ballagó falak Visszalobogtatják a plakátot, Előtted, mögötted, mindenfele – látod – Plakátarcu emberek rohannak És – látni – a nagy háztömbök mögött Allelujázva-üvöltve-nyögve-káromkodva Lihegve-hidegen-ravaszul-kapkodva Emberlajtorján másznak magasra Emberek S a dühödt körutak nyakán Kidagadnak az erek, Hallani, hogy sikoltanak a néma hivatalnokok, A hazatartó munkások lassu lépéseit, Mintha öreg bölcsek lennének mindannyian, Akiknek már semmi dolguk sincs a földön. Hallani zsebtolvajok csuklóinak puha forgását És odábbról csámcsogását egy parasztnak, Aki szomszédja kaszálójából Épp most nyúz le egy jó darabot. Hallok mindent, aki hallgatok. Kolduscsontokban nyöszörög a szú, Körülszimatolnak asszonyok, De én nagyon messziről jöttem, Kiűlők szíves küszöböm elé És hallgatok. Szép, nyári este van. Kövek Öreg kövek, ne haragudjatok, Ha taposlak, hiszen tinálatok Nagyobb és mozgóbb taposó vagyok. Szólok hozzátok, vén testvéreim, Mozgóbb, nagyobb taposó tapos engem S nem szól, csak jár az emberköveken, Nem szól, nem szól, vagy jelekben beszél És tán ti vagytok súlyos szavai? Ó, némák, meg nem értlek titeket sem! Miért van kő, ha nem lesz épületté? Hát nem segít a jaj s az allelúja? Se hit? se malter? se Krisztushabarcs? Széthullt az ember millió darabra, Mint esőben a vályogkaliba. És hol van az erős, terméskő-ember, Kit nem tapos fájóra semmi láb? Ó, borzalmas igy: útfelen heverni, Ha bennünket nem épít városokká Gránithalmokba semmi épitő, Hiszen kölyökkorában az időnek Egymást-karoló barlanghegyek voltunk, Hol békesség és szeretet lakott. Széjjeltördelt a bölcseség s a bomba, Szétbomlasztott a gejzirlábu vér S nyomoruságos könnyekbe merülve Száz megváltó agy forr már, mínt a mész, Hogy értelmes várossá magasodjunk, Mert most minden s egyetlen értelmünk Az úton heverő kövek fájdalma, Mely porban és piszokban taposódva Templomtorony kupolájába vágyik! Érzitek-e? Barátaim, a pilátusok megfürödtek, Lemosakodtak tetőtől-talpig szublimáttal És mi igen gyönyörű gyerekek leszünk, Kezünkben cukorrá változnak a dolgok. Érzitek-e a XXV. századot? Ha csak rágondolunk Mintha meleg halak surrannának gerincünkön, A gyönyörűség fölfogja bennem a gejzireket És képtelen vagyok meglocsolni száraz napjaink. Mindnyájatok helyett megcsókolom a számat, Túlkiabálom a fergeteget És halkabban hallgatok a csöndnél, Olyan vagyok, mint az elhagyott lövészárok És mint egy roppant, harsogó pályaudvar, Ahová minden vonat egyszerre befut! Villogó vágyú lányok, asszonyok, Istenigazában mi ölelünk meg benneteket, Akik negyvenemeletre építjük a századokat, Ölelésünk tiszta, mint a patakba hulló fény, Egészségesek vagyunk, erősek és mohók. Mohón ölelünk, mintha csak tudnók, Hogy minden ölelés egy állatot öl meg bennünk! Héjj, elevátorok, meg birnátok-e mozdítani ekkora kedvet? Frissest pörgök, Bálozó parasztlegények nyelve hegyén, Amely ugyancsak megforgatja a hetvenhét menyország szentjeinek rubintos rézangyalát. Lázadó szentek Ülök én újfent dögrovást a porban. De gonoszok csontjából őrölt porban. Uram én is keresztelek ujra. De fejemet oda nem adom ujra. Én nem áldozom föl többé Izsákot. Inkább magam, de soha Izsákot. Szólok, hiába, Szodoma rám se hallgat. Szólok, de annak, aki majd meghallgat. Menyország kulcsát én a földre ejtem. Vén szivemet is a földre ejtem. Csak bennem legyen gonoszság helyettük. Engem büntess meg tűzön őhelyettük. Csak a szegények jutnak a pokolra. Én nem vigyázok többet a pokolra. Gyógyíthatót én meggyógyítok most is, De halottakat nem keltek föl most is. Jónál jobb Páris, Berlin, Moszkva és Szeged Kevesen vannak jó emberek. Akik meg vannak, jajgatni vannak. Narancshéjnak is útjába vannak. Gyönge harmat, ösztövér: fölszíjja a nap. S folyómedret mosni? Ki hallott olyat? Huncut a jóság, ha szégyent hoz a jóra – Minek jóság-festék a jót-akaróra? Van hű komondora, van bő karikása – Melyik juhász bőg, ha megszalad a nyája? A vasnál több az olvasztó kohó, Jónál több, jobb a jót-akaró. Washington, Wien, London és Czegléd, Rosz ember ugyiscsak mutatóba lesz még. Koldusok I. Öreg, én eztán lopni fogok! Fiam, mindenki azt teszi. Ne tedd! De a nők, a szagosak, a gazdagok! Ládd, én csak úgy tapogatom az eget. Öreg, a mankóm szaladni akar! Fiam, hát nem jön erre senki se? Ha akad is, mindig csak száraz karaj! Tej kéne, nem birok már enni se. Egy kirakatot még ma betörök! Börtönbe jutsz és megvernek. Szamár. Egy kirakatot mégis betörök! Psszt, meghallják s nem ad, aki erre jár. II. Öreg, a varrás újra gennyezik. Annál szebben tudsz könyörögni majd. De rúgnék vele, a szent mindenit! Te mást se csinálnál. Mindig csak a bajt. Engem nem akart a lányod, öreg. Örülj hogy látod az áldott nyarat. Most rád se köpne, nyomorult, vén cövek. Legalább néki ruhára is marad. Selyemszoknyánál nincs becsületje több! De kéne neked, te korcs, te torzszülött. III. Fiam, nem élek soká, azt hiszem. Én pedig azt, hogy éltél eleget. Meghalok s nem fog sírni senki sem! Elég, hogy mig éltél, vezettelek. Én Istenem! – Mondass vagy két misét! Azon már inkább kolbászt is veszek. Téged még meg fog verni a nagy ég! Meg ám, ha mint te, véngonosz leszek, Légy jó, hisz egyszer elpusztulsz te is! De addig csak enyim lesz a sarok. Nem félsz a pokoltól? Meghalsz te is! Félnék, de élni – s kölyköt akarok. Könyörgök érted ott. Mondass misét! Ép lányokért, hogy nőjjön rengeteg! Sokszor fogsz sántán megbotolni még! Csak legyen majd egy ép, erős gyerek! A MŰVÉSZET HÁROM ARCA Minden rendű emberi dolgokhoz Van egy szinház, végtelen és mibennünk lakik, Világtalan angyalaink játszogatnak itt, Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima. És a dráma mindig mindig csak tragédia. És az ember, szegény ember csak lapul belül, Benn, magában s ezer arccal egymagában ül, Három láng nő homlokából, zengő, mély virág És zokognak, elzokogják a litániát: „Én csak voltam! – Én, jaj, vagyok! – Én meg csak leszek Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek, Életünk az ember kedve, hanem hol van ő, Hol az ember? Hát hiába teremtett elő?“ És az ember, szegény ember, csak lapul belül, Feje körül zengő szavak villáma röpül; No most, no most fölszáll majd az igazi ima! És a dráma mindig mindig csak tragédia. Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság, Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul: Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!… Világtalan angyalaink sugárlábakon Átugranak a világi köntörfalakon, Fölkapják és fölhajitják hozzánk szíveink S fölkapnak és eldobnak a szívünkből megint. És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit, Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit, Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot! S dadogok már, dadogok, de – magamban vagyok. Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény, Amelyikről tudtam egyszer, hogy az az enyém, Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!… És a dráma mindig mindig csak tragédia. És elmegyek és másik jön és az is én vagyok: Elsiklanak talpam alatt sziklás századok – Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök? S könnyű porban hullnak reánk az örök rögök. Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?… Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk. Művészet az emberek között Kerekek lehettek a talpán, A táncosnő begurult szemeinkbe, Egyszerű volt, de ragyogott, mint a kolibrik. Képzeld el a lápon libegő És nyujtózkodó, nyurga lidércet. Szebben ugrált a fiatal kecskénél, Vagy mint a hamarkedvű komondorkölyök, Ha futkároz és hempereg a fűben! Még az esztendőalvók is Szivesen vele-riszálódtak volna! Azt se tudom, ki volt mellettem, Az ujjongás együtt sejhajozott bennünk – – Aztán hirtelen kihült a terem S mi, emberek, szegények, ismét Idegenül néztük végig egymást. Igaz, őszinte búcsú Bús fejetekbe űzve jöttem. Menykövek cívódtak fölöttem. Láttam két nagy szemet, bogárzót; A szép leánynak szóltam pár szót. Tán szóltam néki. Meg sem bántam. Én soha semmit meg nem bántam. Nincs tartozásom: Mind adó volt, Mellyel a világ szűken hódolt. Abból se maradt semmi másnap. S panasz se kell, azt adja másnak! Hogy panaszkodtam néha mégis? Hát szennyes néha még az ég is! Átéltem már tizennyolc évet S láttam, mit ér az emberélet. Nem tarthat mások akaratja, Én elmegyek, ha kedvem tartja. Szeretsz? Ne menjek?… Vérre lestél, Ó, kínban gyönyörködő testvér! Alleluja, végre elindul ez a könyv. Végre megszabadulok tőle. Végre nem bennem lesz, hanem messze, messze tőlem, kinn a világban. Idegen lesz és csinálhatom a mást, az igazabbat. Megölöm ezt a kisértetet. Mit akar? Most, hogy kidobom magamból ezeket az írásokat, követelő, üres tér marad bennem új, szebb, szeretőbb csillagzatok után. Hegyre kell menjen az, aki a világokat termő fáról szakítani akar. S én érzem, hogy hegy nő alattam, de bizonyos is, hogy hegy nő azalatt, aki kidobálja magából a nehéz, megkövesült sírásokat és azt mondja: Én nem azért jöttem, hogy bőgjek, hogy buzdítsak, hanem hogy tegyek. Egy mindannyiunknál szociálisabb ember szinte csak sejtett alakja lebeg a szívek fölött. Kell, hogy reárakjam húsomat és beléágyazzam csontjaimat. Hogy ez nem „művészet“? Hát akkor fütyülök a „művészetre“, én többet akarok, én azt akarom, ami kell. Érik a fény, a Metaars. Szeged, 1924. karácsony szombatja. Tartalomjegyzék Nem én kiáltok 7 _Férfiszóval_ A szerelmes szonettje 11 Útrahívás 12 Névnapi dícséret 13 A szemed 14 Nő a tükör előtt 15 Férfiszóval I. 17 II. 19 Nyolcesztendős lányok 20 Asszonyvárás asszonyszobor mellett 21 Ezerfárosznyi végzet 23 Dícsértessék 25 Rög a röghöz 26 Csudálkozunk az életen 27 Mért hagytál el, hogyha kívánsz 28 Sacrilegium 29 Hűség 30 Nyár volt 32 _Villámok szeretője_ Villámok szeretője 35 És keressük az igazságot 36 Hét napja 38 Tanulmányfej 39 A gondolkodó szonettje 40 A bátrak 41 Bosszúság 42 Komoly lett már 43 Milyen jó lenne nem ütni vissza 45 Miért mondottál rosszat nékem 46 Megfáradt ember 47 Tavasz van! Gyönyörű! 48 _A legutolsó harcos_ A legutolsó harcos 51 Lopók között szegényember 53 Szegényember balladája 54 Szegényember szeretője 55 Aki szegény, az a legszegényebb 56 Sírdomb a hegycsúcson 57 Juhász Gyuláról való nóta 58 Harc a békességért 59 Magyarok I. 61 II. 62 Egyszerű ez 63 Itt egy fa, ott egy fa 65 Éjjel 67 Mindent hagyok 69 A csoda 71 _Nem én kiáltok_ Forduló 75 A számokról 77 Jövendő férfiak 78 Karácsony 79 Üvegöntők 80 Ti jók vagytok mindannyian 81 Imádság megfáradtaknak 82 A kutya 83 Kiáltunk Istenhez 85 Ki verné föl lelkünkben a lelket? 87 Gyémánt 88 Szép, nyári este van 89 Kövek 91 Érzitek-e? 93 Lázadó szentek 95 Jónál jobb 96 Koldusok I. 97 II. 98 III. 99 _A művészet három arca_ Minden rendü emberi dolgokhoz 103 Művészet az emberek között 105 Igaz, őszinte búcsú 106 Alleluja 107 Sajtóhibák, |30. oldalon|2. szak|1. sor|hold|helyébe|holt| |69. „|1. „|5. „|Ma|„|Már| |72. „|1. „|8. „|Szarvaik|„|Szarvai| |76. „|1. „|3. „|Kiáltásból|„|Kiáltások| |82. „|1. „|7. „|fejben|„|tejben| |82. „|1. „|18. „|!|„|:| |87. „|alulról|2. „|szenünkbe|„|szemünkbe| |89. „||5. „|sikolt|„|rikolt| |93. „|címben||Értitek|„|Érzitek| |93. „||7. „|Mint|„|Mintha| |93. „|2. szak|4. „|hullt|„|hulló| |96: „|1. „|1. „|Moszka|„|Moszkva| melyeknek alábbi szíves kijavítása szükséges és fontos! KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED TEMPLOM-TÉR 3. TELEFON 17–91 [Transcriber's Note: Javítások. Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: 19 |üstököslány |üstökösláng 88 |vánkosokka |vánkosokba] *** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK NEM ÉN KIÁLTOK *** Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed. Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution. START: FULL LICENSE THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license. Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works 1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. 1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below. 1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others. 1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States. 1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: 1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed: This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook. 1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. 1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work. 1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™. 1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License. 1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. 1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. 1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that: • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.” • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works. • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work. • You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works. 1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. 1.F. 1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment. 1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE. 1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem. 1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. 1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions. 1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause. Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life. Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws. The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS. The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate. While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate. International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate. Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support. Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition. Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org. This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.